Csoportos órák

1999 óta foglalkozom az orientális tánccal, 2003-ban indítottam el első csoportomat. Az eltelt időben több helyen tartottam foglalkozásokat, kurzusokat, workshopokat. Eközben az oktatási stílusomat elkülönítendő nevet is kaptunk: Chandani OrientArt Studio, mely 2010-ben Chandani Hastánc és Mozgásstúdióra módosult.

Óráimon a tanítványok elsajátíthatják az orientális tánc alapjait, megismerkedhetnek történetével, hátterével, változatosságával, és nem utolsó sorban mindenki kialakíthatja a csak őrá jellemző, egyéni stílust.
Személyre szabott magyarázatok, megközelítések segítenek a minél pontosabb és tökéletesebb tudás megszerzésében. Kezdetben a modern, szórakoztató irányzatok kerülnek előtérbe (természetesen művészi szinten), később betekintést nyerhetünk, elmélyülhetünk egyéb stílusokban is, egészen a táncszínház magasfokáig.

Minden nőnek ajánlott, aki egy rendkívül egészséges, nem túlságosan megerőltető, vonzó, nőies táncra vágyik, testtudatra, kontrollált mozgásra szeretne szert tenni, és része lenne egy vidám csapatnak!

A különböző szintek és óratípusok pontos rendjét megtalálod az órarendben!


Hastánc technikai tréning
Ez az óratípus abban különbözik a normál csoportoktól, hogy kötetlenebb tematikát alkalmazunk. Ötlete a tapasztalatból fakadt, miszerint fellépések közeledtével a színpadra nem álló, vagy koreográfiák tanulásakor a kimaradozó emberek hajlamosak hanyagolni táncos tanulmányaikat. Így azonban mindenkinek lehetősége van lemaradás nélkül táncórákra járni!

Minden szint számára nyitott, kezdőtől a haladóig!
Terep a gyakorlásra és a táncra, mert szeretjük!
Nem tanulunk koreográfiákat, csak technikát és kombinációkat, nagyon részletes magyarázatok segítségével.

Azoknak ajánlom, akik
- élvezik a táncot, mint mozgást és női tevékenységet,
- nem feltétlenül szeretnének fellépni vagy részt venni a felkészülésben,
- szeretnék pontosítani a már megszerzett tudásukat, technikájukat,
- szeretnének még több stílusirányzatot megismerni,
- beosztásuk miatt nem mindig tudják magabiztosan követni a normál csoportos tematikát,
- egyszerűen szeretnének még többet táncolni! :)


Hastánc koreográfia órák
Ennek az óratípusnak tematikája mindig koreográfiákra épül. A "normál" órák esetében egyformán hangsúlyos a stílusirányzatok megismerése, a technikai tréningek és a koreográfiák tanulása, vagyis inkább a hastánc irányzatai, illetve aktuális tudásszintünk határozza meg a menetét.
Ezeken az órákon is átvesszük a szükséges elméleti és gyakorlati, technikai ismereteket, de mindig az adott tánc szintjén.

3-4 havonta új koreográfiát kezdünk tanulni, hogy változatos, de mégis kényelmes tempójú legyen a haladásunk. Csatlakozhatsz folyamatosan, vagy az új periódus kezdetén.
Az egyes alkalmak szorosan összefüggenek, így akkor válaszd, ha viszonylag rendszeresen tudsz jönni!

Minden szint számára nyitott, kezdőtől a haladóig!
Járhatsz csupán erre, ha szeretnél, de hasznosabb, ha választasz mellé olyan csoportot is, ahol a technikai tudásodat fejlesztheted!



"Plus Size" hastánc
Sokszor találkozom azzal, hogy a legtöbb hölgy szeret a maga korosztályával, testalkatával, tudásszintjével megegyező közösségben mozogni. És ez teljesen természetes igény. Ennek kielégítésre találtuk ki eme óratípust. Nincs alsó és felső súly- vagy korhatár, a lényeg az, hogy te hogyan érzed magad, illetve fizikailag, egészségügyileg mekkora a teljesítő képességed.

Itt kíméletesebben, nyugodtabb tempóban, kisebb ismétlésszámokkal, változatosan tanuljuk meg a hastánc technikai részét, kombinációkat, koreográfiákat, bármit, amit egy "általános" órán is. Kifejezetten odafigyelünk az ízületkímélő technikák elsajátítására, a testtartás javítására, az állóképesség fejlesztésére, alakformálásra és önmagunk megszeretésére, elfogadására!

 
Ajánlások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Facebook
Chandani on Facebook
Szavazás
Mely óratípus érdekel leginkább?